Dubai-ba vasárnap reggel érkezett meg a csapat, onnan repültek tovább Nepál fővárosába. Katmandu repterén majdnem 9 órás repülőút után szerencsésen landolt le a gépük. A szállás elfoglalása és egy kis pihenés után elkezdtek megismerkedni a városi forgataggal és a hiányzó dolgokat is igyekezték még beszerezni. Elmondásuk szerint a város elég biztonságosnak tűnik, az emberek kedvesek. Péter azt írta nekünk: ” Ahogy egyre jobban megismerem az itteni embereket, egyre szimpatikusabbak.” A közlekedés szokatlan, mivel semmilyen forgalomirányító lámpa nincs és figyelniük kell a bal oldali közlekedésre is… A hétfői napot még a fővárosban töltötték, ahol taxiba szálltak és elmentek a Buddha Stupa-hoz, majd Pashupatináth-nál egy hindu halotti szertartást is végignéztek. Swoyambhu-nál ellátogattak egy másik sztúpához, ahol „előkerültek a szemtelen kis majmok is” – Péter beszámolója szerint.
A Durbar téren megcsodálhatták Nepál jellegzetes épületeit és elmerültek a helyi kirakodó vásár forgatagában.
Kedden reggel ismét útra keltek és a kathmandu-i reptérről az úti tervek szerint továbbrepültek Bhadrapur-ba, onnan pedig autóval továbbutaztak Phidim-be, a Himalája lábához.
Elképesztő, élményekkel teli mozgalmas napok vannak a hátuk mögött, de az igazi kaland csak most kezdődik!
Id. Kiss Péter és fia Attila, valamint az RTL Klub két munkatársa a következő kb. két hétben ugyanazt az útvonalat fogják bejárni, amelyen keresztül 10 évvel ezelőtt Kiss Péter és Erőss Zsolt eljutott a Kancsendzönga alaptáborába.
Együttműködő partnereink:
#fundango, #mahoe , #hópárducalapítvány, #flowboulder





















