MAGASHEGYI TALÁLKOZÁS A HEGY SZELLEMÉVEL | MIT MONDANAK A TUDÓSOK?

A magashegyi hegymászás egy kemény, veszélyekkel teli sport, sokszor még a legjobbak, a legfelkészültebbek is alulmaradnak a heggyel szemben. Arra azonban felkészülni is nehéz, amit nem látunk, vagy amit csak mi látunk. Hegymászók gyakran számolnak be egy misztikus jelenségről, amit a tudomány a Harmadik Ember szindrómának nevez.

Amikor már belső tartalékaik legutolsó morzsáit élik fel, egyedül a semmi több ezer méteres magasságában, megjelenik Valaki, hogy segítő kezet nyújtson, vagy épp a mélybe rántson. A hegy szelleme Ő, aki jót is, rosszat is egyaránt osztogat, vagy egy tudományosan megmagyarázható jelenség csupán?

Idén októberben jelent meg egy tanulmány a Psychological Medicine, angol nyelvű pszichiátriai szakfolyóiratban, amely az úgynevezett „különálló magaslati pszichózissal” (isolated HA psychosis) foglalkozik. Anélkül, hogy a tanulmány részleteiben elmélyednénk, elég kiemelni, hogy a tudományos dolgozat írói egy olyan, a magaslati körülményekhez köthető betegség körülírására vállalkoztak, amely elkülöníthető a már ismertebb magaslati betegségektől, mint amilyen például az akut hegyi betegség, vagy a magaslati agyödéma.

A kutatási eredmények szerint nagy magasságban, tehát 3500 – 5500 méteren, és extrém magasságban, tehát 5500 méter fölött gyakran kialakul a magaslati pszichózis, amelynek legjellemzőbb tünete a hallucináció.

A kutatásban feldolgozott esetek azt mutatták, hogy ez gyakran az úgynevezett Harmadik Ember szindrómában nyilvánul meg. A jelenséget a hegymászók nagyon is jól ismerik, hiszen még Reinhold Messner, az olasz hegymászó legenda is beszámolt a saját Harmadik Ember élményéről, amit 1980-ban, az Everest szólóban való megmászásakor élt át.

A csúcstámadás előtt Messner már teljesen ki volt merülve, és teljesítőképességének határán egyensúlyozott. Még a hó megolvasztása is iszonyú erőfeszítésébe került, sőt kivitelezhetetlennek tűnt. Ekkor valaki rászólt, hogy folytassa a főzést („Fai la cucina” – olasz), és Messner hallgatott a jó szóra, sőt még a nála lévő szárított húst is elfelezte és csak mikor odanyújtotta társának döbbent rá, hogy valójában egyedül van.

A Harmadik akkor jó szándékkal érkezett, és magához térítette a már katatón állapotban lévő Messnert, azonban a tanulmány írói éppen arra hívják fel a figyelmet, hogy sok esetben épp ellentétesen cselekszik. Az egyik szerző, a szlovén Iztok Tomazin, aki maga is járt nyolcezresen, merőben más Harmadik Ember élményről számolt be.

Ő 1987 telén, egy kis szlovén csapattal indult neki a Dhaulagiri 8167 méteres csúcsának. A sikeres csúcselérés után, a lefelé vezető úton elkeveredett a többiektől és eltévesztette a lefelé vezető egyetlen lehetséges utat. Ekkor szegődött hozzá a Harmadik Ember, sőt az Ő esetében egy néhány fős társaság, amelynek tagjai folyton „rossz tanácsokkal” bosszantották. Végül Tomazin egy 2000 méteres szakadékhoz ért, és a Harmadik ekkor állt elő az ötlettel, hogy ugorjon, mert ezzel minden problémája megoldódik és nincs mitől tartania, hiszen puhára érkezik majd.

Tomazin teljesen ki volt merülve, és az állapotát súlyosbította a dehidratáltság és a hipotermia. Már közel járt ahhoz, hogy ugorjon, ami a biztos halált jelentette volna, de még volt benne annyi erő a kételkedéshez, hogy előbb megpróbálja az ugrást egy kb. 2 méterrel lejjebb mutatkozó kiszögellésre. Az érkezéssel járó fájdalom ráébresztette, hogy az ugrás a lehető legrosszabb döntés lenne, így inkább folytatta a kimerítő lefelé menetet, és további hallucinációk nélkül sikerült is lejutnia az alaptáborba.

A Harmadik Ember szindrómát Sir Ernest Shackleton, az 1914-ben induló brit Birodalmi Transz-Antarktiszi Expedíció vezetőjének úti beszámolója óta ismerjük. Az Antarktisz átszelését célzó expedíció 2 hónappal kezdete után meg is szakadt, amikor hajójuk az Endurance (Kitartás) a Weddell-tengeren jégcsapdába került.

Ettől kezdve a cél már a túlélés volt, amire az adott körülmények között vajmi kevés esély mutatkozott. Nomen est omen, a legénység hű maradt hajójuk nevéhez, és a végsőkig kitartottak. Antarktiszi pokoljárásuk több, mint 600 napig tartott, a segítség pedig nem érkezett magától a világ végére. Hosszú-hosszú hónapokon át tartó küzdelmük után Shackleton úgy döntött, meg kell próbálniuk elérni a több mint 1000 kilométerre lévő első bálnavadász-telepet.

Néhány emberével egy kis nyitott csónakban indultak útnak, és ebben a végtelen fehérségben eltöltött közös magány napjaiban tapasztalta meg Shackleton a jelenséget, amelyet azóta a Harmadik Ember szindrómaként tartanak számon. Leírása szerint a semmin át vezető könyörtelen menetben az a megmagyarázhatatlan érzés kísértette, hogy nem hárman, hanem négyen vannak. Azonban a negyediket sohasem sikerült tetten érni. Shackletont, aki magát racionális embernek vallotta, annyira frusztrálta ez a jelenség, hogy később, úti leírásának első változatából ki is hagyta, és csak később, amikor társai is hasonló élményről számoltak be, merte végül leírni a jelenséget.

Ez pedig T. S. Eliotot, a híres amerikai-brit költőt is megihlette, olyannyira, hogy legismertebb, Átokföldje című költeményének sorai között is visszaköszön a Shackleton által érzékelt fenomén, amely ma ismert nevét is innen kapta:

„Ki megy melletted mindig harmadiknak?
Ha számolom csak te meg én vagyunk mi ketten
De ha fölfele nézek a fehér uton
Melletted mindig ott megy valaki más is”
(Vas István fordítása)

A magaslati pszichózis tehát egy olyan veszélyforrás, amelyről még keveset tudunk, de most már legalább a létezése körvonalazódott. Ahogy a bejegyzés elején is írtuk, a legfontosabb, hogy a hegymászók felkészülten induljanak el. A veszélyforrások megismerése, analizálása ugyanis jelentősen csökkentheti a végzetes balesetek lehetőségét. Gondoljunk csak Klein Dávidra, aki 2016-ban az Annapurna 8091 méteres csúcsára azért juthatott fel első magyarként, mert szigorúan követte az előzetesen kidolgozott stratégiát, amely az Annapurnán bekövetkezett balesetek aprólékos elemzésén alapult. Számunkra fontos cél, hogy hegymászóink figyelmét felhívjuk erre az új kutatási eredményre. Ha tisztában vannak a jelenséggel nagyobb esélyük van rá, hogy Tomazinhoz hasonlóan teszteljék a Harmadik tanácsát, hiszen az talán a szakadékba vezet.

A tanulmány teljes szövege, a szakmai érdeklődők számára:
https://www.cambridge.org/…/C2BCDEDCB0C6415B16531008857D730…

A tanulmány szerzői készítettek egy kis ismeretterjesztő videót is:

Mit gondol a cikkünkről? Írjon hozzászólást!

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Accept Read More